CÍMLAP FORDÍTÁS FANFICTION NOVELLA

2016. december 26., hétfő

4.FEJEZET

- 3, 2, 1. – számoltam vissza, miközben beálltam a kezdő pozícióba. A dal elindult én pedig megkezdtem a táncot. Yoo Kwon hamarosan becsatlakozott és már együtt alakítottuk a mozdulatokat még nem volt tökéletes az összhang, de éreztem, hogy jó úton haladunk afelé. Az ezt következő mozdulatsor után a koreográfia szerint Kwon megforgatott a tengelyem körül majd átkaroltam a nyakát miközben megpördült velem a levegőben. Az intenzív gyakorlástól a szapora lélegzetvételeink betöltötték a próbatermet. Mikor észbe kaptunk már 9 szempár bámult ránk én pedig még mindig U-Kwon karjai közt voltam. Zavarba jöttem a figyelő tekintetektől így elsőként a táncpartnerem szólalt meg.
- Próbátok lesz? Ne haragudjatok, azt hittük nem lesznek utánunk, még gyakorolni akartunk egy kicsit. – szabadkozott a furcsálló tekintetek kereszttüze alatt, de egyáltalán nem volt zavarban, ellenben velem.
- Mire gyakoroltok? – kérdezte barátságosan Lay, a többi fiú pedig elkezdte lepakolni a cuccait. A tekintetemmel szándékosan kikerültem Jong In-t, nem akartam ennél is zavarba ejtőbb helyzetet.
- A Hit the Stage-n fogunk fellépni hamarosan, de eddig nem nagyon volt időnk gyakorolni. – szólaltam meg végül én. Magamat is megleptem vele milyen gördülékenyen jöttek a szavak. A partneremmel összepakoltuk a cuccainkat és hagytuk, hogy az EXO birtokba vegye a tánctermet. Kíváncsiságból fél szemmel Kai-ra sandítottam, aki már is elkezdte a bemelegítést. Miért is hittem egy pillanatra is, hogy érdekli, kivel táncolok? A Block B énekesével elhagytuk a termet és eldöntöttük, hogy együtt vacsorázunk. A pletykákkal ellentétben szerintem Yoo Kwon egy nagyon rendes fickó így nem okoz gondot vele dolgozni, sőt felszabadulás. Jong In-nel pont az a probléma, hogy nem jövünk ki egymással, ezért nem tudunk összedolgozni, pedig a tánc kitalálásával, is foglalkoznunk kellene lassan, de ahhoz képest még egyszer sem tudtunk bemenni a táncterembe, hogy ötleteljünk. Aznap mikor egyedül lettünk hagyva a táncteremben minden szó nélkül lelépett. Elhiszem, hogy nem akar velem dolgozni, de még sem szállhat szembe a SM-mel. Ők pedig minket egy csoportba osztottak be hogy a táncért feleljünk.
- Valami baj van? Csak nem a tánctermes dolog? – kérdezett rá U-Kwon, mire megráztam a fejem és rámosolyogtam, próbáltam elhessegetni magamtól a nem rég felgyülemlett idegességemet. Ezt hozza ki belőlem az a fiú már a gondolatával is.
- Az tény, hogy elég rossz pillanatban nyitottak be, de nincs bűntudatom miatta vagy ilyesmi. Nem csináltunk semmit, szóval semmi okom nincs rá. – magyarázkodtam, bár amerre terelődött a téma kicsit érzékenyen érintett.
- Teljesen igazad van. – nyugtatott meg és kedvesen rám mosolygott, hogy enyhítsen a kislányos zavaromon. – Holnap reggel összehozhatnánk egy próbát, hogy kitaláljuk hogyan tovább. A tánc első fele ugyan meg van, de még mindig nincs koreográfiánk 2 percre. – tanakodott miközben a szájába gyömöszölt egy kis tésztát a zöldséges leveséből.
- Egyetértek, már csak 2 hetünk van a fellépésig. – helyeseltem. Annyira azért nem aggódtam, mint tűnhetett, bíztam U-Kwon-ban és hittem abban, hogy nagyon hamar össze tudunk dobni valami látványos kis táncot. Persze azért nem vehetem könnyűszerrel.  Számára fontos ez a fellépés, hiszen mindenképpen tovább akar jutni, így nekem is mindent bele kell adnom, hogy a legjobb formámat nyújtsam.
- Még egyszer ne haragudj, hogy ilyenre kértelek ilyen rövid időkorláttal. De azért örülök, hogy együtt dolgozhatunk. – szabadkozott két falat között. Én is lenyeltem a levesem maradékát, hogy válaszolhassak.
- Ugyan már. Nem tehetsz arról, hogy a partnered lesérült. Én pedig szívesen segítek neked, szeretek veled dolgozni. – mondtam őszintén, ami hatalmas mosolyra késztette az idolt.
- Kérnék tőled egy szívességet, viszont ha nem bánnád. – kezdtem bele zavartan, a fiú ellenben bólintott, hogy nyugodtan folytassam. Mivel az SM falain kívül is találkoztunk akárcsak most nem vettem fel a maszkomat, azzal magamra vontam volna a figyelmet. Tehát a befutott idol ismeri, a valódi kinézetemet ez pedig nyugtalansággal tölt el. Nem nézem ki belőle, hogy kiírja twitterre, de azért szeretném megerősíteni, hogy bízhatok-e benne. – Tudod a bandámmal az SM-hez úgy léptünk be, hogy a személyazonosságunk titokban maradhatott, tehát mindenki csak a művészneveinket ismeri és a parókás állarcos lányokat. Szeretném, hogy ha titokban tartanád, ki vagyok a cég falain belül és kívül is.
- Akkor ez legyen a mi közös titkunk. – mosolygott a férfi majd jelképesen lakatott tett a szájára és eldobta a kulcsot. A paródiája megnevetett. – Mivel én tudom egy titkodat ezért én is elárulok neked valamit holnap. Bemegyek hozzád az SM-hez és elviszlek valahova, ha nem bánod.
- Nincs programom tudtommal. – tájékoztattam.
- Szuper. – csapta össze a tenyereit jókedvűen, majd intett a pincérnek, hogy felvennénk a számlát. Tiltakoztam, hogy a fiú fizesse a vacsorámat, de végül az ő makacssága nyert és a pincér türelmetlenkedése. Elköszöntünk egymástól az étterem előtt. Mikor kiléptünk az ajtón már baseballsapkában és maszkban váltunk el, mivel engem senki sem ismer, így nekem nem kellett álcázással bajlódnom, neki viszont igen. Meg is jegyezte még utoljára, hogy a titkom biztonságban van, majd elhajtott a kocsijával én pedig fogtam egy taxit.
×
A menedzser másnap reggel eljött értem, hogy bevigyen az SM Entertainment-hez és míg a kocsiban ültünk megkérdezte tőlem mit tervezek a mai napra. Elmondtam neki a U-Kwon-nal való gyakorlást terveztem és azt, hogy azután elmegyünk valahova. Nem volt ellenvetése, csak figyelmeztetett, hogy vigyázzak, amikor valamelyik idollal az SM épületén kívülre megyek, hiszen így én is könnyen lebukhatok, ha nem vigyázok. Tudomásul is vettem és nem is akartam kockáztatni semmit. De az sem megoldás, ha nem megyek sehova. Ahogy beígértük a táncteremben gyakoroltunk és nagyjából összeállítottuk a koreográfiát a tovább 2 percre. Lefürödtünk és felfrissítettük magunkat azután indultunk el Yoo Kwon kocsijával a helyre, amit mutatni akart nekem. Meglepődtem, amikor a Seven Seasons Entertainment kapujában találtam magam. Mit akar mutatni a saját ügynökségénél? Egy percig elbizonytalanodtam. Beléphetek oda úgy, hogy más ügynökséghez tartozom? Yoo Kwon is megláthatta rajtam a kétségek jeleit, mivel belém karolt és úgy vonszolt be az épületbe, ezek után már magamtól követtem a fiút. Még az SM-ben sem ismerem ki jól magam, így ha egyedül lennék, biztosan eltévednék ezért ügyeltem arra, hogy ne tévesszem szem elől a vöröses fürtökkel ellátott fiút. Haladtunk az emeleteken, míg nem elérkeztünk egy szobához, amibe benyitott. Egy stúdiószobának tűnt, teljesen úgy volt berendezve, mint az SM-nél. U-Kwon elvett a sarokban felállított gitárok közül egyet, majd játszani kezdet rajta pár akkordot. Én helyet foglaltam az egyik fotelban és figyeltem a fiút. Levettem a maszkomat, itt bent nem volt rá szükségem. A fiú a húrok lefogása mellett énekelni is elkezdett. Egy dallamos számot játszott el, egyáltalán nem találtam ismerősnek, így biztos, hogy eddig még nem hallottam ezt a dalt. A szövege arról szólt, hogy az emberek állarcokban járnak és elrejtik a valódi tulajdonságaikat. Néha nehéz volt nem személyesre venni a szöveget és nem hozni párhuzamba a jelen helyzetemmel. Fantasztikus szám volt. Mikor az utolsó hang is elhalt akkor szólalt meg:
- Ez az én titkom. Én írtam ezt a dalt és te vagy az első, akinek ezt megmutattam. – árulta el. Félve nézett fel rám, bizonyára a reakcióm miatt lett ideges. Kíváncsi mit szólok hozzá és attól tart, hogy esetleg nem tetszett. Széles mosolyra húzom a számat és tapsolni kezdek.
- Nem hiszem el, hogy ez az első saját dalod. Olyan mintha már ezer éve ezzel foglalkoznál. Had hallgassam meg még egyszer. – kértem. A fiú gitárral a kezében kifújta, a bent tartott levegőt, majd újra eljátszotta nekem a dalt. Remek dal volt, nem volt szomorú hangzata, pörgős dallam volt, a szöveg pedig tele volt tartalommal. Teljesen lenyűgözött. Nagyon jól esik, hogy egy ilyen dolgot megosztott velem, nem kis bátorságra lehetett szüksége. Még is csak a féltve őrzött dalát énekelte el nekem kétszer is.
- Mostantól akár lehetnénk legjobb barátok is. Ismerjük egymás titkait. – hozta fel a témát a fiú, miután letette a hangszerét.
- Éppen ezért sose vesszünk össze, hogy a titkaink biztonságban legyenek. – helyeseltem, mire a fiú is hevesen bólogatott. Sokkal felszabadultabbnak nézett ki, biztos örül annak, hogy végre valaki meghallgatta a dalát és jó visszajelzéssel fogadta. Még ha nem is vagyok szakértő, fülem nekem is van.
- Ha akarnál, se tudnál most már levakarni magadról, barátom. – mondta mosolyogva és összekócolta a hajamat.
- Akkor mostantól, hogy hívjalak? – kérdeztem.
- Az Oppa-t hanyagoljuk, nem vagyunk testvérek se szerelmesek. Mit szólsz ha hyung-nak hívnánk a másikat?
- Hyung? De én lány vagyok nem igazán helyes nyelvtanilag. De tetszik. – bólogattam. Mindketten a másik számához azt a nevet írtuk be, hogy a „legjobb Hyung” így ha hívjuk a másikat ez fog villogni a képernyőn.
Az idő gyorsan eltelt, U-Kwon-nak próbálnia kellett a csapatával így én visszamentem az SM-be. 
×
- Hogy van a lábad? – kérdeztem.
- Jól. – válaszolt tömören, miközben a telefonján kapcsolgatta a bemelegítéshez használható zenéket. Miután visszatértem az SM-hez a menedzser letámadott, hogy menjek le a próbaterembe és barátkozzak meg Kai-val. Azt is hozzátette, hogy jó lenne, ha körvonalazódna bennünk már egy koreográfia.
- Az összes számotokra tudom a táncot, tehát használhatjuk azt is bemelegítésnek. – szólaltam meg végül, amikor észrevettem a tanácstalanságát. Látszott rajta, hogy meglepődik, de végül elindította az egyik számukat, aminek a Call me baby volt a neve. A formációkat nem tartottuk be, végig egymás mellett táncoltunk és egyénileg hajtottuk végre a mozdulatokat. Van egy rész a táncban ahol nem tökéletes a mozdulatsorom összekapcsolása a refrén előtti soroknál és ezt Kai is észrevette. Anélkül kezdte el nekem megmutatni lassan a lépéseket, hogy felfogta volna, ezzel segíteni akar nekem. Hamar kapcsoltam és ugyan olyan tempóban megismételtem párszor. A varázs viszont hamar tovaszállt és ismét ugyan olyan bunkó lett, mint volt. Gyerekes. Ennél gyerekesebb férfit még nem láttam. Nem kérem, hogy szeressen, de a munkában félre kéne tennie az előítéleteit vagy bármit, amit gondol rólam. Nem is beszélve, hogy ő hagyott el engem, nekem minden okom meg van, hogy utáljam őt, még is én vagyok a türelmesebb vele.
- Még a szám sincs, kész nem értem miért kell akkor gyakorolnunk. – panaszkodtam, csak később jöttem rá, hogy ez a mondat hangosan is kicsúszott a számon. Megigazítottam a maszkomat majd a feszültség levezetése képen elkezdtem mozogni és hagytam, hogy az érzéseim elragadjanak és csak random alakítottam a fejemben megfogalmazódott lépéseket. A tükörben figyeltem a mozdulatok tisztaságára, de fél szememmel Jong In-t vizslattam. Nehéz elhinni, hogy az az idő is eljött, amikor nem én figyelem őt tánc közben. Vajon az érzéseim is megváltoztak? Azt hajtogatom, hogy utálom, de még is segítettem neki, amikor elesett tánc közben. Józanul gondolkodva ott kellett volna hagynom és hazamennem. Még sem tettem meg, persze ezt foghatjuk a kötelességtudatomra. A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolataimból, D.O neve villant a képernyőn, kérdő tekintettel meredtem a készülékre, de végül felvettem.
- Szia. – köszöntem.
- Szia! Jong In-nel szeretnék beszélni, úgy tudom, együtt gyakoroltok.
- Igen, de miért nem hívod a mobilján?
- Ilyenkor hívhatom, de amint belép, a táncterembe teljesen elérhetetlenné válik. – bosszankodott a fiú, mire elmosolyodtam.
- Kim Jong In-t keresik telefonon. – mondtam hivatalosan, majd átnyújtottam neki a telefonomat.
- Kyung Soo? .. Igen.. miért? ..igen, megyünk. – telefonálás közben bólogatott arra a kocsi díszre emlékeztetett. Meg is van, bólogató kiskutya!
- Hova mész? – kérdeztem, mikor visszavettem a készüléket tőle.
- Te is jössz, a dalról van szó. Most kapjuk meg a dallamot, amire majd építenünk kellesz a táncot. – magyarázta és összeszedte a cuccait, követtem a példáját és én is összeszedtem a holmimat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése