12. FEJEZET

Kim Jong In szemszöge:

Épp letettem az eddig olvasott könyvet az asztalra, amikor hallottam, hogy valaki benyit a szobába. Kíváncsian szegeztem az ajtóhoz a pillantásom, ekkor szembe találtam magam egy szőke lánnyal, aki olyan óvatosan lépett be, mintha legalább az oroszlánbarlangba érkezett volna meg. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte és innen is hallottam, ahogy kulcs zörög a zárban. Ni Ki villám sebességgel fordult meg és rángatni kezdte a kilincset, de az cseppet sem mozdult.

- Nyisd ki! – kiabálta a lány és tenyerével ráütött a fa ajtóra.

- Eszem ágában sincs, amíg nem beszélitek meg a kettőtök dolgát! – ordibált kintről Ha Na.

- Ha kijutok innen, esküszöm, hogy megverlek! – fenyegetőzött. Rám sem nézett, csak akkor, amikor én is odasétáltam az ajtóhoz és ellenőriztem, hogy az ajtó valóban be van-e zárva. Egyszerre engedtük ki egy fáradt sóhajt, mire mindketten egymás szemébe bámultunk halálos szinkronban, de nem voltunk olyan helyzetben, hogy élvezzem azoknak a szemeknek a pillantását, így elkaptam a fejem. Idegesen szorította a füléhez a telefont és beletúrt a hajába, kérdés sem volt kit tárcsázott.

- Nem! – vágta rá azonnal. Még mindig az ajtóval próbálkoztam, de sejtettem, hogy nem fog kinyílni varázsütésre. Valahol lennie kell egy pótkulcsnak, de őszintén megmondva fogalmam sem volt hol keressem.

- Csak mond el neki és vagy figyel, vagy nem! – felkaptam a fejem a vékony hisztérikus hangra, ami a telefonból jött, elég hangos volt, hogy én is halljam. A lány eltartotta a fülétől a telefont, majd amikor a vonal másik végén lévő Ha Na rendes hangnemre váltott újra csevegni kezdett vele cseppet sem türelmesen. Eddig is tudtam, hogy nem szereti a váratlan helyzeteket. Ha nem lettem volna mérges rá, akkor még fel is nevettem volna a hihetetlenül akaratos lányon, akinek mindene volt az irányításmániája.

Volt időm megfigyelni, elég szembetűnő volt, amikor a teremben kikapta a négyesre sikerült angol dolgozatot és láttam, ahogy önmagában hatalmas hisztit csapott, még jobban megerőltette magát és csak azért is kitűnően megtanulta a következő anyagot. Ni Ki olyan ember volt, aki utálta az olyan dolgokat amiket nem irányíthatott, vagy pedig nem úgy alakult, ahogy eltervezte. A visszaemlékezésből visszatérve csoszogtam oda az ágyhoz és magamra húztam a takarót. Felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát, ahogy a szőkeség kérte és már alvást akartam imitálni, amikor beszélni kezdett.

- Ne zavarj, csinálj bármit, de ne szólj hozzám. – vágtam a lányhoz félbeszakítva a monológja előtt és átfordultam a hátamra, szememet a plafonra szegeztem, hallottam, ahogy a lány fájdalmasan felsóhajt, már azt hittem, hogy feladja. Kicsit elszomorodtam, hogy ilyen hamar képes voltam lerázni, eddig pedig olyan lázasan szerette volna elmondani mi történt közte és Sehun között. Ahogy a két nevet egymás mellett említettem, majdhogy nem elkapott a hányinger. Ni Ki szép volt, a maga különleges európai vonásaival, szép kékeszöld szeme, pisze orra és vékony keskeny ajkai vannak, akár egy angyalnak, nem volt meglepő, hogy a legjobb barátomnak is szemet szúrt. Tudtam, hogy a lány mennyire is esztétikus. De az, hogy Sehun ilyen szinten hátba támadott volt a legrosszabb érzés, csak is azért, mert sejthette, hogy érdekel a lány, amióta csak mellé kerültem az első angol órán. Az elején azt gondoltam azért, mert máshogy nézett ki, mint a többi nőnemű egyed, de ahogy kezdtem megismerni, annál jobban megtetszett az a konzervatív személyiség, amit eddig csak az iskolapadból figyelhettem.

A hideg megcsapott, ahogy lehúzták rólam a takarót. Hirtelen már csak annyit észleltem, hogy a dühös tekintetű nő ráül a csípőmre és a fejem mellé szegezi a csuklóimat.

- Meg fogod hallgatni amit, mondani akarok. Nem hagyom, hogy úgy viselkedj, mint egy sértődött óvodás. – hangja kimért volt és magabiztos. A hosszú haja csiklandozta az arcomat, kellemes illatot árasztott magából. A felbátorodott lány elérte, hogy már én is cselekedjek, ezzel lerombolva a magának tudott előnyét.

- Emlékeztetlek, hogy nálam van az erő fölény. – morogtam, és könnyeden változtattam a helyzeten, ez már nyilvánvalóan nem tetszett a lánynak, hogy újból ő került a rosszabb pozícióba. Hevesen magyarázni kezdett az alattam tekergő lány és mindenféle szavakkal illetett, hogy kompenzálja mennyire nem ura a helyzetnek. A mondat, amire igazán felfigyeltem, amikor elárulta magát.

 – A közeledben majdhogy nem híresnek érzem magam, mintha bűn lenne az, hogy érdekelsz. – utolsó szavainál ráharapott az ajkaira és zavartan visszavett a hangerejéből, most tudatosult benne, hogy valójában elszólta magát.

- Ezért Sehun-hoz menekülsz? – kérdeztem fanyar arckifejezéssel. Nem teljesen győzött meg a magyarázatával, de a közelségétől kezdtem elgyengülni. Egyre inkább azon járt az eszem, hogy azokat a csípős mondatokat kiejtő ajkakat elhallgattassam, sajátos módon.

- Hát ő jobb választás volna. – vágott vissza élesen. Fejét felemelte a párnákról, ezzel teljesen megcsapva édes illatával, már nem akartam gondolkodni, csak is cselekedni.

- Mond csak, Sehun tud ilyet? – kérdeztem már szinte a szájába suttogva a szavakat. Nem vártam választ azonnal birtokba vettem azokat az ajkakat, amik még pár pillanattal ezelőtt minden létező dolognak tituláltak. Az elején dühösen tenyereivel a mellkasomat ütötte, de ahogy nem eresztettem el a csókból, egyre gyengült, majd el is maradt az ellenkezés. A lány már nem próbálkozott semmivel, elmélyítettem a csókunkat, testemmel ránehezedtem mire egy halk nyögés szökött ki ajkai közül, ezzel tökéletes lehetőséget adva, hogy a nyelvemmel is felfedezzem a lány száját. Kezeivel hátratúrta a hajam, hogy ne lógjon a szemembe, és ha még lehetséges volt még közelebb húzott magához. Azt akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat. Több barátnőm is volt már, túl voltam egy-két kapcsolaton, de, hogy valami olyan után vágyódjak ennyire, ami nem is az enyém, új dolog volt. Fogalmam sincs mit művel velem ez a nő, de teljesen elveszi a józan eszem. A hangja, a szemei, az arca, ahogy szája összepréselődik, miközben mosolyog, minden tette annyira vonzóvá teszi számomra.